Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Célzott agylágyítás, keresztényeknek

chinese-christian.jpgA minap a következő felháborító hirdetést jelenítette meg nekem a Facebook, a sok közül az egyik kamuprofilomon, amivel a keresztény oldalainkat kezelem:

Nyugati Pályán · Hirdetés · Finanszírozó: Splendidea Communications Kft.

Kínában mindennapossá vált a keresztényüldözés. A kínai kormány templomokat zárat be, papokat, lelkészeket börtönöz be, és még a Bibliát is átírták, hogy jobban megfeleljen az egypárti diktatúra ideológiai elvárásainak.

Az üldözött kínai keresztények beszámolói szerint a hatóságok eltávolíttatják a templomokból a keresztet, vallási énekek helyett kommunista hazafias dalok éneklését írják elő, és rendőrségi razziákkal zavarják meg az oktatást a vasárnapi iskolákban. Az egyik gyülekezet vezetőjét például azért tartóztatták le, mert nem volt hajlandó a kínai állami tévé propaganda csatornáját vetíteni az istentiszteletek helyszínén.

A kínai kormány 2018-ban úgynevezett "gondolatreformot" indított el azzal a céllal, hogy a Bibliát újrafordítsák és lábjegyzetekkel lássák el, ezáltal "összhangba hozzák" a Szentírást a kínai szocializmus ideológiájával.

A keresztényüldözéssel a Kínai Kommunista Párt még az ország alkotmányával is szembe megy, hiszen az garantálja a vallásszabadságot a mára már több, mint 70 millió főt számláló kínai keresztény - főleg protestáns és katolikus - közösség számára.

Nyugaton a vallás szabad gyakorlása a legalapvetőbb értékek közé tartozik, és elképzelhetetlen, hogy egy demokratikus kormány erőszakkal lépjen fel keresztények ellen. Ebben is különbözik a Nyugat a diktatórikus Kelettől.

Részletesen a témáról: https://bit.ly/33VOA8z // Egy rövid összefoglaló cikk: https://bit.ly/2SUD07y"

cat-ambush2.jpg

Szívből remélem, nem én vagyok az egyetlen, aki ebben az álságos narratívában felfedezi a csapdát, amivel minket – mint bamba kismadarakat – a liberál-globalo-bolsevik árnyékhatalom megpróbál becserkészni, civil szervezetté maszkírozott kóbor macskáin keresztül. Készüljetek fel, mert ez már egyre nyíltabban folyik! Itt is van már – íme – az agyunkat záptojássá lottyasztó, célzott propaganda, amiben el akarják velünk hitetni, hogy az erkölcsileg és társadalmilag lerohadt nyugati világ lesz a jövőben is a mi fenséges, glóriával felvonuló, a vallásszabadságot amazonként védelmező Európánk. A kelet meg persze a sötét középkorban ragadt, fuj-fuj-köp-köp diktátoros, gonoszul elnyomós kategória. Amikor pont a nyugat által is képviselt, régiúj ideológia nevében művelik ezt a gyalázatot a keresztényekkel, szerte a világon, az USA-ban, Európában és Ázsiában, így Kínában is! És miután megpróbálják velünk megetetni az igazságból és hazugságból összekutyult, mérgező főztjüket, nem átallanak két hiteles oldalra mutató linket is odabiggyeszteni az irományuk végére, csúcsra járatva ezzel a tőrbe ejtésünket. És az is felmerült bennem, hogy a szövegben más kontextusba helyezett "főleg protestáns és katolikus közösség" kifejezés, vajon az általuk megcélzott keresztény felekezeteket jelenti-e?!

Hát ezek teljesen hülyének néznek minket.

stupid-christians.jpg

De itt van néhány adat a hirdetőről is, hogy lássátok, nem a paranoia beszél belőlem. A Nyugati Pályán elnevezésű Facebook- és Instagram-oldalakat 2020 februárjában hozta létre és működteti, a Political Capital balliberális agytröszthöz kapcsolódó cég – saját bevallása szerint – amerikai pénzből. Az oldalak azt az álproblémát járják körül, hogy Magyarország vajon a Nyugathoz vagy a Kelethez akar-e tartozni. "Mi úgy gondoljuk, Magyarország a Nyugathoz tartozik, és a jövőben is a nyugati pályán érdemes folytatnia. Ehhez szolgáltatunk érveket, és erről szeretnénk meggyőzni minél több magyart" – írják. (Forrás: Hír TV)

Én persze nem voltam rest, és mérgemben odarittyentettem hirtelen az első gondolatomat, amiért – nyilván – várhatom majd a letiltást. De kit érdekel!? Csak előveszem egy másik kamuprofilom, és akkor sem, juszt sem, csak azért sem hallgatok!

A következőt kommenteltem tehát a hirdetés alá:

"Ez egy ordas nagy hazugság, hogy a nyugat nem üldözi a keresztényeket! Azokat a pásztorokat, akik a homoszexualitás ellen fel merik emelni a szavukat a Biblia tanításai alapján, vagy a gender-ideológia buzgó ellenzőiként rámutatnak a teremtésben meghatározott, nyilvánvaló nemi determinizmusokra, már nyugaton is (pl. az angoloknál) gond nélkül meghurcolják és börtönbe vetik! Keresztény szolgáltatókat (pl. cukrászokat, virágárusokat) állítanak pellengérre, és büntetnek meg keményen azért, mert nem hajlandók homoszexuális esküvőket kiszolgálni. A közösségi média minden módon igyekszik háttérbe szorítani, és hallgatásra kényszeríteni a konzervatív keresztények üzeneteit és véleményeit (ezért a hozzászólásomért nyilván én is le leszek majd tiltva, de letojom). Szinte nincs manapság olyan mozifilm, amiben a homoszexualitás propagálása, és a rasszista faji ellentétek felkorbácsolása mellett, ne a keresztények lejáratása lenne a fő irányvonal (pl. Vikingek- sorozat, Poldark- sorozat, a legtöbb HBO produkció stb.). Tehát csak idő kérdése, és a felvilágosult nyugat is ugyanarra a következtetésre jut majd a keresztényekkel/ kereszténységgel kapcsolatban, mint a kommunista Kína, hogy ők a szép új világ fő ellenségei és kerékkötői. Ugyanaz a bolsevik szellem mozgatja a kommunistákat és liberálisokat egyaránt, és az indulataik és ideológiáik is ugyanazok. Nekünk, keresztényeknek ezzel kapcsolatban nincsenek illúzióink! Szóval ne hazudjunk már, kéremszépen!"

libsik-megsertese.jpg

Órákig is értekezhetnék ezekről a dolgokról, de imádkozom és őszintén reménykedem abban, hogy egyetlen keresztény sem dugja homokba a fejét, ebben az apokalipszis felé tántorgó korban, hanem szorgalmasan követi a világ eseményeit. Amiket aztán a Biblia alapján értékel, és nem a saját érzelmei szerint! Ha valakinek ez problémát okoz – bizonyos fokig ezt is meg tudom érteni –, csak hallgassa meg a keresztény-konzervatív, magyar prédikátorok és felkent lelkészek ezzel kapcsolatos véleményeit, amik egyelőre még akadály nélkül elérhetők az interneten. A Hit Rádió szinte minden nap bőséges választékát kínálja azoknak a közéleti, beszélgetős műsoroknak, melyekben a Biblia alapján elemzik a hétköznapok eseményeit. A Hetek újság online és nyomtatott felületei is naprakészen tájékoztatnak minket a világ folyamatairól, hívő újságírók tollából. Nem kell tehát elvesznünk ebben az őrült hangzavarban! Ha van bennünk felelősségérzet a saját és gyermekeink szabad jövője, a nemzeti gyökereihez ragaszkodó családunk, szabadságharcos hazánk és nemzetünk felé, akkor ebben az időben sem hallgathatunk! Mindannyiunknak ki kell vennünk a részünket ebből a harcból, mert ez nem egyszerű konfliktus már, hanem élet-halál küzdelem, egy ideológiai háború. Amiben egyelőre – a láthatók alapján – csúfosan vesztésre állunk. Ébresztő, testvéreim! Mert a Krisztus egyházában most válik el a pelyva a gabonától. Ti melyik nyájhoz akartok tartozni? Kecskék akartok lenni, vagy juhok? Szemét, amit megégetnek, vagy gabona, amit betakarítanak az angyalok?

Ahogy Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes is megfogalmazta, Apor Vilmos vértanú püspök halálának 75. évfordulóján:

"Fontos, hogy ezzel a világrontással szemben legyenek méltó példaképek, akik az örökkévalóság felé is példaképek."

Mi vajon ilyenek leszünk?!

mission.jpg

Edna Holy Bloom keresztény blog keresztény blogok keresztény blogger keresztény bloggere